Balassagyarmat – történet
Balassagyarmat kedvező fekvésének köszönhetően már jóval a honfoglalás előtt lakott hely volt. Máig nem bizonyított, de valószerűnek tekinthető az a feltételezés, mely a Ptolemaiosz Klaudiosz, a neves ókori tudós Kr. u. 150 körül írt művében szereplő Iscenum-Uskenon nevű települést, kelta-jazig kereskedelmi központot Balassagyarmattal azonosítja. A vidéken már a rómaiak idején fontos útvonalak futottak át, melyek Pannóniát az északi és keleti területekkel kötötték össze. A középkorban ilyen fontos útvonalnak számított az Ipoly völgyében a Kassa-Visegrád, majd budai út. Az Ipoly folyó átkelésre alkalmas helyei így természetes forgalmi csomópontoknak számítottak. Ezt a lehetőséget, mint medenceközpontnak Balassagyarmatnak sikerült a legjobban kihasználni.
A település nevében hordja eredetét: egyik honfoglaló törzsünk (Gyarmat) tagjai telepedtek meg itt. Balassagyarmatnak az Ipoly déli partján tipikusan hídfő szerepe volt, itt volt a folyó legforgalmasabb átkelőhelye. Talán az Alföldről észak felé irányuló kereskedelem egyik ellenőrző állomásaként is szolgált. Időnként maga a király és kísérete is meglátogatta vidékünket. Különösen IV. Béla fordult meg sokszor erre, a zólyomi vadászterületekre utaztában.
Ezt követően kezdhette meg az akkor még lakatlan terület benépesítését Detre fia Miklós, aki a család ősei sorában a nagy telepítők közé tartozott. Ő építette azt a védelmi célokra is alkalmas lakótornyot, mely a későbbi városcímernek is mintaképe lett.
A források szerint Gyarmat 1330-tól vásáros hely. A mezővárosi jogot adományozó oklevelet nem ismerjük, először 1437-ben említik a települést „oppidum”-ként. A 14-15. században a település a Nógrád és Hont megyei nemesség nádori igazságszolgáltató gyűléseinek helyszínéül is szolgált. Elmondható, hogy középkori virágzása idején városunk nemcsak gazdasági, hanem közigazgatási központtá is kezdett válni.
Gyarmat 1500-ban került véglegesen Hont vármegyéből Nógrádba. A török hódításig tartó az időben a Balassák fényűző reneszánsz várat tartottak fent, melyekről a régészet által feltárt érett reneszánsz kőfaragványok, és egy pikáns életképet ábrázoló üvegkupa is árulkodik.
A török hódítás a város létét veszélyeztette, fontossága végvárként, a felvidék kapujaként lett egyre nagyobb. Többször cserélt gazdát a harcok során, míg végül 1663-ban a török elfoglalta és felégette. Az 1670 táján készült urbárium szerint: “Ezen Gyarmath városa elpusztult, mivel mellette végház építtetett”.
A tizennyolc évvel későbbi egyházvizsgálati jegyzőkönyv pedig már azt rögzítette, hogy Gyarmatnak az elpusztulás miatt helyére is alig lehet rátalálni. A föld színe felett csak egy kis falmaradvány maradt a várból. Az elmúlt években történt régészeti ásatások eredményeként azonban egyre többet tudunk a középkori városról. Az óváros alatt a föld megőrizte a vár maradványait és egy reneszánsz palota díszesen faragott köveit is. Legutóbb a Bercsényi utcában tártak föl egy 15-17. században használt temetőt.
Balassa Pál érdeme, hogy egy utcányi porosz iparos letelepülését is sikerült elérnie. A század folyamán az iparosok és kereskedők aránya jelentősen megnőtt az úrbéres, földműveléssel foglalkozó parasztgazdák rovására. A templomot építő görög kereskedők (ortodox szerbek) terménykereskedelemmel foglalkoztak, helyüket a 19. század közepére átvették a zsidók, akik között jelentős volt az iparosok száma is.
Egy vallásában és etnikumában – magyarok, római katolikusok, evangélikusok, zsidók, reformátusok, szlovákok, szerbek stb. – is színes település jött létre. Bácskai Vera adatai szerint 1828-ban Gyarmat az ország piacközpontjai között tiszta körzetének népességszámát tekintve a 19. helyen állt, a piacközpontok összesített rangsorában pedig a harmincadik helyen – a fejlett központok között. Érdekesen alakult egy másik központi szerepkör a közigazgatási sorsa: még Mária Terézia rendelte el, hogy a megyék székházat építsenek.
Erre a célra Balassagyarmat alkalmasnak látszott, de a Balassák viszálykodása és az itt tartózkodó katonaság miatt a megyegyűlés félt idehelyezni székhelyét – így épült meg az első megyeháza a közeli Szügyben, ahol ennek köszönhető a számos ma is látható nemesi kúria. 1795-ben helyezték át a székhelyet Gyarmatra, 1835-re elkészült a Vármegyeháza impozáns klasszicista stílusú épülete, háta mögött – ahogy akkoriban országszerte szokás volt – 1845-ben elkészült az Európában egyedülálló, amerikai mintára megépített centrális börtönépület. A 19. század végétől az első világháborúig tartó időszak a nagy építkezések (kórház, bíróság, pénzügyi palota, tisztviselőtelep stb.) kora volt, ekkor alakult ki a mai város szerkezete. Gyorsan növekvő lakosságú megyeszékhely igazgatási, kereskedelmi és pénzügyi központja lett a megyének.
Palócország fővárosa
Büszkék vagyunk kulturális hagyományainkra: a költő Balassi Bálint, Komjáthy Jenő, Szabó Lőrinc, a drámaíró Madách Imre, az író Mikszáth Kálmán, a történész Nagy Iván, a festőművész Szabó Vladimír vagy Jánossy Ferenc örökségére. A magyar epika legnagyobb alakja Mikszáth Kálmán „Palócország fővárosának” nevezte városunkat. A palócok egy rejtélyes eredetű etnikum, a mai Dél-Szlovákia és a Duna-Tisza köz északi részén élnek. Népművészetüket a 118 éves Palóc Múzeumban tekinthetik meg a látogatók.
A városban ezen túl számos látnivaló kínálja magát: ereklyékkel gazdag barokk plébániatemplom, klasszicista Vármegyeháza, XVIII. századi polgárházak, Európában egyedülálló műemlék Börtönépület, Szerbtemplom, eklektikus belváros, az első országosan védett műemlék zsidó temető, Pannónia motormúzeum vagy a kortárs magyar képzőművészeti Képtár. A romantikus Ipoly-parton és a Nyírjesi üdülőterület természet-védett tórendszerén, vagy az Égerláp tanösvényén túl Strandfürdő, és gazdag kulturális programok – Szent Annai Palóc búcsú, Sörfesztivál, Országos Triatlonverseny, Nemzetközi Muzsikustábor, Rock Táncház – várják az idelátogatókat egész évben.
Története során többször elpusztult és újjáépült a város, kicserélődött lakossága, mégis mindig képes volt a megújulásra: sokszínű, gazdag kultúrájú, befogadó településsé vált. Végvár helyett megyeszékhely lett, katonák helyett kereskedők és iparosok, földművesek és hivatalnokok lakták. Ma ismét egy megújuló, változó városban élünk, s próbálunk elődeinkhez hasonlóan hűek maradni e nemes hagyományokhoz.
A huszadik század következő tragédiája a második világháború volt. A gazdasági és katonai veszteségeken túl a haláltáborok áldozatává vált a város korábbi virágzásában nagy szerepet játszó zsidóság, amely az egyik legrégebbi magyarországi diaszpóra volt. Az országban elsőként védetté nyilvánított műemléki zsidó temető vendégkönyvének bejegyzései szerint a ma élő leszármazottak a tengereken túlról is hazalátogatnak.
A második világháború után, a kommunista hatalomátvétel idején a demokratikus pártokra szavazó polgársága révén gyorsan kiérdemelte a „reakciós fészek” címet. Rákosi Mátyás 1949-ben teljesítette a „salgótarjáni pártszervezet kérését” a megyeszékhely áthelyezése ügyében, akik egy fennmaradt dokumentum szerint a jó választási eredmények jutalmaként kérték a megyeszékhely áthelyezését. A székhely áthelyezés közvetlen következményeként a megyei közigazgatás is áttelepült, a város intézményeinek, vállalatainak vezető szakembereivel együtt Salgótarjánba. A következő másfél évtizedben az új székhely egyoldalúan kedvezményezett, kiemelt helyzetű centrummá vált. 1950 és 1954 között Balassagyarmat, mint a megye második legnagyobb lélekszámú városa a beruházásoknak mindössze 0,1%-át kapta! A hatvanas évek elején több ezer ember járt be a helyi munkalehetőségek hiányában a fővárosba naponta.
A hatvanas évek második felében az új gazdasági mechanizmus idején a város sikeresen élt az új lehetőségekkel. A város szélén ipar- és lakótelepek épültek, nőtt a munkahelyek és ennek köszönhetően a betelepülők száma, fejlődött az infrastruktúra. Megpezsdült a város szellemi élete, kiadták a várostörténeti monográfiát, megalakult a Komjáthy Jenő Irodalmi Társaság, a Honismereti Kör és színház hiányában ugyan, de újraéledt a színjátszás – 1967-től Balassagyarmat ad otthont a Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok nemzetközi és országos találkozójának.
A rendszerváltás óta ismét egy megújuló, változó városban élünk. Napjainkban a 17 ezer lakosú Balassagyarmat nem csak a 29 településből álló kistérségnek, de Nógrád megye teljes nyugati részének is a központja. Gazdasági és főként kereskedelmi vonzáskörzetéhez jó néhány szlovákiai település is tartozik. Az Európai Unióhoz való csatlakozásnak (2004) köszönhetően a város visszanyerte újra természetes, a Trianoni országvesztés előtti életterét.
A város kulturális, oktatási, egészségügyi, kereskedelmi, gazdasági, igazságszolgáltatási és közigazgatási központ. Az önkormányzat Nógrád megye második, a város legnagyobb foglalkoztatója, amely több mint 1800 főt foglalkoztat közalkalmazotti és köztisztviselői státuszban. Intézményein keresztül nemcsak a város, hanem 80 ezer nógrádi, a kórház egyes szakterületein 800 ezer polgár ellátásáról gondoskodunk. Joggal hívnak minket „diákvárosnak” is, hiszen tanévenként megközelítően 6000 diák tartózkodik a városban, az önkormányzat által fenntartott 3 általános és 5 középiskolában. A településen ezeken túl működik római katolikus egyházi, alapítványi és magán iskola is.
Az 1897-ben alapított Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet az elmúlt 7 év során mintegy 2.5 milliárd forintos beruházással jelentősen megújult, napjainkban közel 700 ágyon fogadja a térség, a megye és a régió betegeit.
Balassagyarmat gazdaságát történelme során soha nem uralták ipari centrumok, de szinte minden évtizedben jelen voltak a nagyszámú munkahelyet jelentő gyárak. A városban működik Európa legnagyobb kompresszorgyára a Delphi, amely a világ vezető autómárkáinak légkondícionálóihoz gyárt alkatrészeket. Másik legnagyobb üzemünk a Prysmian kábelgyára. Sajnálatos tény, hogy Magyarország leggyengébb gazdasági mutatókkal rendelkező megyéjében kell boldogulnunk. Azonban gazdasági vonzerőnk az Észak-Magyarországi Régión és a megyén belül is az élbolyhoz tartozik, főként az itt élő polgárok kreativitásának, vállalkozó szellemének köszönhetően.