Balassagyarmat életnagyságú szobrot állít a népi kultúra egyik legjelesebb képviselőjének, Pál István dudásnak.

Civil kezdeményezésre indult a történet, Balassagyarmat vezetése azonnal támogatta, hogy a 2015-ben, 97 évesen elhunyt Pál István, Madách-díjas duda- és furulyaművész, a népzene mestere szobrot kapjon a városban.

Az Önkormányzat sikerrel pályázott a Csoóri Sándor Alaphoz, ahol az Emberi Erőforrás

Minisztérium és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóváhagyása mellett 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 2019-ben.

A szobrot Raffay Dávid szobrászművész készítette el, életnagyságban, bronzból. Az előállítás költségeit részben a pályázati forrásból, részben közadakozásból fedezték. A felállításhoz hozzájárul Balassagyarmat Önkormányzata, a Polgárok Balassagyarmatért és a Palócságért Alapítvány, de magánszemélyek is.

A szobor a Zöld Csiga-Balassagyarmati zöldterület rehabilitációs nyertes pályázat keretében, a Rákóczi-Széchenyi utca sarkán álló Gregori park kibővítésével létrejövő, „Palóc muzsika parkja” munkacímű új közparkban kerül majd felállításra.

Pál István 1919. február 25-én született a Nógrád megyei Kétbodonyban, pásztorcsaládban. Gyermekkorában a pásztorkodás tudományával együtt sajátította el a furulyaés a dudajátékot. Hangszereit maga készítette. Már megözvegyült, a két fiát is eltemette, mikor tereskei otthona a népzenészek zarándokhelyévé vált a kilencvenes években, miután tanulni vágyó népzenészek felfedezték. Juhász Zoltán és Agócs Gergely 1992-ben olyan embert keresett, aki „minél több nótát ismer\”.

Ahogy a távirati irodának egy 2011-es interjúban mesélte: édesapja, idősebb Pál István már a születése pillanatában kezébe adta a dudát. „Akkor volt először duda a kezemben,

amikor apám behozta és betette a magzatvizes kezembe a dudasípot, és tartottam. Mintha ráolvasna, azt mondta: »Lépj a nyomdokomba, úgy őrizd a jószágot és úgy neveld a családot, mint én, így éljél a világban.«\”

Fáradhatatlanul tanított mindenkit, s fáradhatatlanul járta a fesztiválokat, népművészeti táborokat, még élete utolsó éveiben is. 1995-ben kapta meg a Népművészet mestere címet. A Magyar kultúra lovagja volt, a Nógrád megyei önkormányzattól Madách-díjat kapott. Száznál is több népdalt, köztük sok régi stílusú dallamot, dudanótát, pásztor- és betyárnótát rögzítettek előadásában.

Furulya- és dudajátékával, énekeivel és meséivel egyik utolsó képviselője volt annak a műveltségnek, amely egykoron a Palócföld jelképévé vált. (szilágyi)