Dr. Kenessey Albert Kórház – Rendelőintézet

Köszöntjük az Olvasót!

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet geográfiai elhelyezkedésének köszönhetően Nógrád megye bármely településéről rövid időn belül megközelíthető és nem kis részben ennek köszönhetően jelenlegi helyén már a XIX. században kórház működött. Orvostörténeti szempontból is jelentős munkatársai voltak a névadó Dr. Kenessey Albert mellett Dr. Sántha Kálmán, a hazai idegsebészet és stroke-ellátás jeles úttörője, valamint Bartha Elemér szemész főorvos, a róla elnevezett és általa alapított szakmai díjat a Kórház Tudományos Bizottsága minden évben szigorú kritériumok alapján egy orvos kollégának ítéli oda.

A tradíció motiváló erejére építve az 1990-es évektől, az egészségügy mindannyiunk számára nyilvánvaló átalakulását követve, Kórházunk azóta is tartó átalakulásnak indult. Megépült a Rákóczi út felőli új főépület, a korábbi pavilon-rendszer helyett közös épülettömbbe összevonva a diagnosztikumokat, műtőket, sebészeti és belgyógyászati osztályokat. Jelenleg is folyik a belgyógyászati és fertőző osztályoknak új, korszerű helyet adó rekonstrukció, melyet reményeink szerint rövidesen új sürgősségi osztály kialakítása követ, az Önkormányzat és az Európia Unió támogatásból.

A jövő ígéretes tervei és az eddigi átalakulás eredményét látva azonban meg kell említeni, hogy kedvezőtlen változások is érintették Kórházunkat az elmúlt évek során. Az egészségügyi törvény 2007-ben az aktív ágyak számát jelentősen lecsökkentette, megszüntette a szemészeti fekvőbeteg ellátást. Kórházunk nem kapta meg a kiemelt kórházi státust sem, noha számos területen megyei hatáskörrel és ellátási kötelezettséggel rendelkezik. Mindezen nehézségek dacára a Kórház dolgozóinak, vezetőségének közös és határozott célja, hogy a Dr. Kenessey Albert Kórház európai színvonalú egészségügyi intézménnyé váljon és a térség minden lakosa, rászoruló betege számára magas szintű ellátást, valamint egyszerű elérhetőséget és tájékoztatást nyújtson. Ezen céllal készítették el munkatársaink új, korszerű honlapunkat is, melyet szeretettel ajánlunk megtisztelő figyelmükbe,
a kórház vezetése.


Elérhetőségeink:

Cím: 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 125-127.
Tel.: 35/505-000, Fax: 35/505-092

Honlap: http://kenessey.hu
E-mail: korhaz@kenessey.hu


Vezetőség:

dr. Fazekas Ágnes
mb. Főigazgató
korhaz@kenessey.hu

IMPRESSZUM

Készítette: TBWeb
© . Minden jog fenntartva.
Balassagyarmat Város Önkormányzata