A pályázat az Észak-Magyarországi Operatív Program Irányító Hatósága vezetőjének döntése alapján 179.920.115 Ft összegű Európai Uniós támogatásban részesült. A projekt 100 %-os támogatási intenzitású, így az önkormányzatnak nem szükséges önerőt biztosítani a pályázathoz.
A pályázat segítségével teljes körűen megújult a Képtár, méltón illeszkedve így a felújított Civitas Fortissima térhez. Emellett sor került a Szabadtári Színpad felújítására is, melynek keretében a nézőtéri ülőkék cseréje, új kiszolgáló épület építése, a rendezvényekhez szükséges technikai berendezések beszerzése és a Makovecz Imre által 1986-ban tervezett, életveszélyessé vált kerítés és az úgynevezett Cirmoskaréj rekonstrukciója valósult meg.
A kivitelezési munkáltok a közbeszerzési eljárások lebonyolítását követően, 2014 októberében kezdődtek meg. A Képtár felújítási munkálatait a Szirt Bau Kft., míg a Palóc Színpad kialakítását a Pesti Építő és Faipari Zrt. végezte. A felújítások 2015 áprilisában fejeződtek be, ezt követően került sor hang- és fénytechnikai, illetve az informatikai eszközök beszerzésére.
A két felújított helyszínen már a projekt 2015. július 31-ei hivatalos befejezését megelőzően is tartottak rendezvényeket. A város lakossága egy egész napos majális keretében vehette birtokba a Jánossy Képtárat és a Palóc Színpadot. Emellett már újra a Színpadon zajlott a Diákjuniális és a Szent Anna napi Palócbúcsú is.
A beruházás megvalósításával teljesült az Önkormányzat célja, a Képtár és a Szabadtéri Színpad felújításával egy egész évben látogatható turisztikai, kulturális helyszín jött létre Balassagyarmaton, mely az elkövetkező években számos önkormányzati, egyházi és civil rendezvény számára biztosíthat színteret.
Sajtóközlemény, 2014. október 7.PDF dokumentum, új ablakban nyílik
Sajtóközlemény, 2015. július 31.PDF dokumentum, új ablakban nyílik
A projekt megvalósulásával kapcsolatban bővebb információ kérhető Oravecz István projektmenedzsertől a 06/35-505-975-ös telefonszámon.